~PrettyHorses~ Mert mi értük élünk!

 

Nyeregfajták

Az ember a nyergek számos fajtáját alkotta meg az elmult év ezredek során.A nyeregkészítés célja mindig is elsődlegesen az adott funkcio megfelelő betöltése volt,idöben azonban a kényelem kérdése is fontossá vált.A mai nyergeknél a kényelmen kívül nélkülözhetetlen a lovas helyes testtartásának lehetővé tétele,melyet az ülőfelületeken kívül a nyereg formája, illetve a különböző térd-és lábtámaszok határoznak meg.

A nyergek tanulmányozásánál jól látható, hogy minél nagyobb iramú munkához választunk nyerget, a lovas súlypontja annál magasabban a ló fölött található, amit a kengyelszíj hossza is mutat. Ennek két szélsőséges példája, a díjlovaglás és a galoppversenyek.A díjlovaglásnál használják a leghosszabb kengyelt, így a lovas súlypontja ott található a legmélyebben. A galoppversenyeken a zsokék a lehető legrövidebb kengyelt csatolják ezáltal a lovas súlypontja jóval magasabban található, mint díjlovaglásnál.A nyergek a ló számára is kényelmessé tétele annak a folyamatnak az eredménye, melynek során az ember rájött, hogy csak kiegyensúlyozott, szívesen dolgozó lótól várható el megfelelő munka, illetve jó eredmény, amit a használt lószerszám is nagyban befolyásol. Európában ma az úgynevezett angol nyergeket használják a leggyakrabban. A világ egészét tekintve fontos kiemelni a western stílusú lovagláshoz használt nyergeket is, illetve fellelhetők még egyéb,speciálisan kialakított nyeregtípusok is.

 Angol nyergek:

Az úgynevezett angol nyergeknek három fajtájátt különítjük el:az univerzális,az ugró,és a díjlovas nyerget, melyeket funkciójuk és küllemük alapján ismerünk fel.Az univerzális nyereg megfelelő lovardában való lovaglásshoz,tereplovagláshoz,valamint kissebb díjugrató- és díjlovagló versenyekhez is.Az ugró- és díjlovas nyergek,ahogy nevük is mutatja,magas szintű díjugrató- és díjlovagló versenyek résztvevői számára fejlesztették ki.

  http://klp.hu/termek_kepek/nagy/40604_6.jpg 
(univerzális nyereg)                (ugrónyereg)                       (díjlovas nyereg)

Western típusú nyergek:

 

A western típusú nyergeket az egész nap lóháton ülő,cowboyok számára fejlesztették ki,így ezeket igen kényelmes ülést biztosítanak.Ennek köszönhető,hogy a western típusú lovaglás szabadidős lovas tevékenységet folytatók körében is széles körben elterjedt.

http://www.lovaglas-lovasbolt.hu/images/cache/2/7/2760s400c0.00i.jpg

 

Távlovagló nyereg:

Távlovasok esetében a kényelem ló és lovas számára egyaránt fontos,ezzel együtt elengedhetetlen a ló háta számára a megfelekő szellőzés biztosítása is.

http://lovasbolt.shp.hu/hpc/ws_termekkepek/lovasbolt1138102083.jpg

Dámanyereg:

A dámanyereg egykor az egyetlen,nők által űzhető lovagéási stílust szolgálta ki,hiszen ebben a nyeregben a lovas mindkét lába a ló bal oldalán helyezkedik el.Ilyen nyerget ma már csak hagyományőrzők használnak.


http://www.lovakrolkezdoknek.eoldal.hu/img/picture/439/dama_nyereg.jpg

 

Galoppnyereg:

Ez az apró  nyereg biztosítja,hogy a lovas a lehető legmagasabban a ló súlypontja felett legyen.A ló így képes elérni a lehető legnagyobb sebességet.

http://fokusz-paci.hupont.hu/felhasznalok_uj/1/9/196532/kepfeltoltes/gallop_saddle.jpg

 

 Patrac:

Ez az egyszerű,nyereghez hasonló űlőfelület eredeti formájában heveder nélkül van a lovon.Patrac használatakor a ló rendkívül gyorsan felnyergelhető,aminek elsősorban a csikósok illetve a lótolvajok vették hasznát.A patracban lovaglók csak egyensúlyi érzékkel tudnak fentmaradni a lovon.

 

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

 
•Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
•Site

Rövid bemutatkozás a szerkesztőről:
Sziasztok! Egy 16 éves,falusi lány
vagyok,aki imádja a lovakat,és 1
lipicai-nóniusz büszke tulajdonosa.
Szeretek weboldalt építeni,szépíteni ,
grafikai munkákat csinálni, vagy csak
CSSt írni. A szabadidőm kb felét
képes vagyok ezzel tölteni. 8 éve
lovagolok, egyelőre csak hobby
szinten. :)
Imádok különböző
konzolokon és PC-n játszani,
gameplay-eket nézni. Ahorgászás
is a kedvenc időtöltéseim közé
tartozik.


A portál:
5 éve hoztam létre ezt a portált,
gondoltam megosztom lovas
tudásomat,tapasztalataimat
veletek. Kisebb-nagyobb
szüneteket tartottam, néha időhiány
néha csak kedvhiány miatt.
A design-t Paint Shop Pro 8-al ,és
Photoshop CS5 segítségével csináltam.
Csak 3 fő menüpont van, igyekeztem
jól áttekinthetőre csinálni az oldalt.

 

Remélem tetszik a site, ha igen
visszavárlak!:) ~Cahvenea

 

 
•Map

     http://kepfeltoltes.hu/140603/home_www.kepfeltoltes.hu_.png

     http://kepfeltoltes.hu/140603/horses_www.kepfeltoltes.hu_.png

     http://kepfeltoltes.hu/140603/riding_www.kepfeltoltes.hu_.png

     http://kepfeltoltes.hu/140603/extraas_www.kepfeltoltes.hu_.png

 
•Népszámláló
Indulás: 2008-11-19
 
•A hónap lófajtája

 Appaloosa

 THIEL 619.jpg

Az Appaloosa egy félvér ló, nevét a
Palouse folyó nevéről kapta.
Olaszországból spanyol közvetítéssel
került Amerikába. Tulajdonságai közül
a legjellemzőbb és a tenyésztés
szempontjából a legfontosabb
különleges színe.
Könnyen kezelhető, masszív, strapabíró ló.
Barátságos természete miatt nagyon jó
hátasló. Tanulékony, jó munkakészségű,
ezért hobbilóként éppúgy hasznosítják,
mint sportlóként. A díjlovaglásban,
távlovaglásban elterjedt, egyre
népszerűbb a westernlovaglásban.

 
•Elite

Cserék:

Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez!
Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez!

 

Társoldalak:

       

    Jelentkezz a VK-ban!;) 

 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG